Regió és település marketing

július 3rd, 2009

A helyi közösség vezetése, fejlesztése óriási erőfeszítést, tudást igényel. Egy kisebb vagy közepes település, kisszámú vezetősége nagyon sokrétű feladatokat kell megoldjon. Kezdve adminisztratív feladotoktól, beruházások, pénzügy, egészen a napi panaszokig, melyek elsősorban szociális problémák és infrastruktúrális gondokból erednek. Gyakran megfeledkezünk a marketing és humán erőforrás problémákról, eszközökről.

A kisebb települések, régiók polgármesterei, vezetői hatékonyabbak és sikeresebbek lehetnek hosszú távon ha ezeket az eszközöket is használják.

Panaszkodunk, hogy nincs elég munkahely falvainkon, településeinken, nincsenek beruházók. Közben, még irigykedünk is egy – egy helységre, ahol megjelenik egy beruházó. Ahol épül egy vendéglátó egység, amelyik sikeressé válik. Máshol pedig ott a szép táj, történelmi emlékmű és mégsem jönnek a turisták. Sőt, a helyi fiatalok, szakemberek elvándorolnak.

Az mind nem véletlen, ezért tenni lehet és tenni kell. Egyesek közülünk már próbálkoznak: cégeket csalnak ide beruházni, lásd Farkaslaka, turisztikai programokat dolgoznak ki, lásd Parajdi káposztafesztivál. Mások várakoznak. Ha nem próbálkozunk, eredmények se lesznek.

Konkrét lépések: hasonlat beteg – orvos, elemezni, diagnosztizálni a problémát, célokat és erre megoldást, orvoslást javasolni.

Marketing stratégia – eldönteni, hogy hogyan szeretnénk látni a településünket 5-1O év múlva. Konkrét, összehangolt lépéseket kell tenni. Ha panziókat, faluturizmust fejlesztünk, akkor legyenek utak, szórakozási lehetőség.

Célpont – döntsük el, hogy kiket akarunk idecsalni vagy mit akarunk eladni. Pl. magyar, román vagy nyugati vendégek. Vagy kézműves termékeket, félkész faházakat hol akarjuk eladni. Közismert, hogy a korondiak jó árban adják el kerámiájukat vagy más népművészeti termékeit. Gyakran nem is a saját termékeiket, hanem például csíki kézművesek munkáit, amelyeket ők nehezen értékesítenek. A lényeg, hogy a korondiak meggyőzték a széles célpiacukat, hogy tőlük vásároljanak.

Kik a kivitelezői egy régiómarketing stratégiának – a helyi vezetőség kell promoválja, de segítenek külső szakemberek, tanácsadók, akik szorosan együttműködnek a helybeliekkel és hatékonyabbá teszi munkájukat.

Eredmények: javul a helyi közösségek, települések külső és belső megítélése, ismertsége könnyebben lehet beruházókat, turistákat idevonzani. Több jövedelem az önkormányzatnak.

Könnyebb lesz itthon maradásra és visszatérésre késztetni fiataljainkat, helyi vállalkozókat és szakembereket.

Székely Szilárd, Asti Advertising kft.